BENCZE BLANKA
Bencze Blanka már az érettségi előtt elmondhatta magáról, hogy megírta élete első könyvét.

Sőt, mire az érettségi bizonyítványát kézbe vehette, már másodszorra is újranyomták. Azóta több ifjúsági antológiában is szerepeltek írásai, és a színház mellett az írás is nagy szerelme lett.

„Bencze Blanka pontosan látja korosztályának problémáit, beszéli a nyelvüket. Fanyar humorral, pontosan ábrázolja az anorexiát, a testképzavart, a családokban tátongó űrt, miközben mesélő stílusa magával ragad, és talán a végén mégis minden elindul valamerre jó felé. Blanka is átélte az evészavar megpróbáltatásait, a felnőtté válás nyűgeinek kellős közepén jár. Tudja, mennyire túlzott jelentőséget kapnak manapság a külsőségek, és mennyire nehéz a generációjának megküzdeni az arcukba tolt valós vagy hazug tökéletességgel, ami a közösségi médiumokból árad. Ismeri azt az alternatív valóságot, melyet a telefonjaikon keresztül élnek meg a fiatalok, és amelyből ő szeretne kitörni, és mutatni a korosztályának egy másik utat. (Femina.hu)

A szerző kiadónál megjelent művei:
Fordította: Morcsányi Júlia
A SORS összehozta őket. Vajon a HALÁL-HÍREK fogja elszakítani egymástól? AUSA Today és a New York Times sikerlistás bestsellersorozatának a Mindketten meghalnak a végén és Az első, aki meghal...
Fordította: N. Kiss Zsuzsa
Kezdettől fogva tudni lehetett, hogy Dexter Procter nem olyan, mint a többi gyerek. Négy másodperccel azután, hogy megszületett, elkezdett beszélni. Ötévesen 87 tantárgyból kitűnő eredménnyel...
250 éve született Jane Austen, ezért meglepetéssel készültünk a rajongóinak. Rendeld meg a limitált csomagot, és a három kisregényén túl a tiéd lehet egy egyedi vászon táska és poháralátét,...
Fordította: Balássy Fanni
Khetara királysága megrendül a rejtélyes betegségben szenvedő fáraó uralma alatt, és a kórságról szóló szóbeszéd mellett lázadás is készülődik. Eközben az elhagyatott sivatagban egy...
Könyvportál Líra könyv Kiskereskedelem Nagykereskedelem Kiadók Kapcsolat Oldaltérkép ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ
JÁTÉKSZABÁLYZAT