Baár Tünde sokéves pedagógusi élményeit is beleszőtte a fiatalok történeteibe.
Főhőse, Szandra sok gyermeknek és szülőnek lett pillanatok alatt a kedvence.
Bencze Blanka már az érettségi előtt elmondhatta magáról, hogy megírta élete első könyvét.
Ez a mese azoknak a gyerekeknek szól, akik úgy gondolják, hogy az alvás csak időpocsékolás.
Német gyerekkönyv szerző. 1966-ban született. Jelenleg családjával Berlinben él.
Gyerek- és ifjúsági könyvek népszerű szerzője. Angol és német nyelvet tanít, ifjúsági regényeket fordít.
A Manó Könyvek Kiadó kiadóvezető-főszerkesztője, aki szereti nem csak olvasni, de kiválasztani is a jó mesekönyveket, ifjúsági regényeket.
Ifjúsági regényei nagy sikert arattak, a Menő Könyvek antológiáiban is jelentek meg rövidebb írásai.
Farkas Nóra elsőkönyvesként az Összeköt a szeretet című beszoktatós mesekönyvével került be a köztudatba, amelyet Szepesi Szűcs Barbara rajzolt
Író, költő. Számos kiadónál jelentek meg gyerekverses kötetei és meséskönyvei, valamint ifjúsági regénye, felnőtt prózakötete.
Első könyve az érettségije évében jelent meg.
2008 óta publikál novellákat, verseket, az írás mellett újságíróként dolgozik különféle magazinoknál.
Szerkesztő, gyerekkönyv-szerző.
Feketenyéken él, újságírást tanult. A gondolat, hogy ifjúsági regényt írjon, huszonévesen született meg benne.
Író, költő, a Corvina Könyvkiadó főszerkesztője.
Húszéves kora óta ír novellákat, lektorált könyveket, majd hét jogászkodással töltött év után újra az újságírás felé fordult: film- és könyvkritikákat ír, forgatókönyvírást tanít.
Író, négy fiú édesanyja. Eredeti foglalkozása zenetanár, karvezető.
Mészáros Dorka író, kriminológus, kommunikációs szakértő, ifjúsági regények szerzője.
Főként meséket, ifjúsági regényeket ír, a Menő Könyvek gondozásában megjelent novelláskötetekben jelentek meg írásai.
Bár gyerekként rengeteget rúgta a bőrt, manapság nem focimeccseket, hanem egy százfős reklámügynökséget vezet kreatívigazgatóként.
Sokoldalú művész, operaénekes, kántor, író.
Író, slammer, középiskolás.
Számos gyerekkönyv illusztrátora, a Balettmesék-sorozat szerző-illusztrátora.
Ruff Orsolya, újságíróként dolgozik, és olyan szerencsés, hogy arról ír, amiről szeret.
A Mesél az erdő-sorozat népszerű szerző-illusztrátora
Író, költő, novelláskötetei, regényei mellett gyerekkönyvek szerzője.
Szederberek egereinek történetei először negyven évvel ezelőtt jelentek meg. Azóta ezek a csodálatos mesék bejárták a világot és most végre Magyarországra is megérkeztek. Kicsiknek és...
Mi lett volna, ha nem Aladdin lesz a dzsinn gazdája?

Aladdin egy csavargó. Megannyi sorstársához hasonlóan, mindig csupán még egy újabb napot próbál túlélni az elszegényedett...
Könyvportál Líra könyv Kiskereskedelem Nagykereskedelem Kiadók Kapcsolat Oldaltérkép ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ