MAROS EDIT
Már gyerekkoromban vonzódtam a betűkhöz, nagyon szerettem olvasni, és elég korán felfedeztem magamnak az írás örömét is.

Már gyerekkoromban vonzódtam a betűkhöz, nagyon szerettem olvasni, és elég korán felfedeztem magamnak az írás örömét is. Első kitalált mesém, az Erőstalpú királykisasszony nagy sikert váltott ki olvasótáborom (a családom) körében, ez buzdított arra, hogy továbbra is történeteket találjak ki és vessek papírra. Az évek múlásával az irodalom iránti rajongásom nem lankadt, és bár mára az olvasmányélményeim túllépték az egykori „pöttyös” és „csíkos” könyvek határát, a fiataloknak szóló könyvek továbbra is nagy kedvenceim közé tartoznak. Első kamaszregény-sorozatom, a Hűvösvölgyi suli pozitív fogadtatása döbbentett rá arra, hogy lélekben (kár, hogy csak ott…) kicsit magam is tizennégy-tizenöt éves maradtam, így az új történetem középpontjában is ez a korosztály, na és az ő örökérvényű problémáik állnak. És ahogy a vörösszőnyegen szokták: „ez a könyv nem jöhetett volna létre, ha nincs gigantikus mennyiségű ropi, amit rágcsálhatok ötletelés közben, na és a kiscicánk, aki hol bújással, hol kitartó nyávogással buzdított az írásra”.

A szerző kiadónál megjelent művei:
Pont, pont, vesszőcske, készen van a fejecske! Több mint harminc állat vár arra, hogy megrajzold és kiszínezd őket. A foglalkoztató játékosan, rímekbe szedve tanítja meg a kicsiknek, hogyan...
Fordította: Hartinger Emese
Vellónia hercegét, Ericet egész életében kegyetlen átok sújtotta: ha bárki olyat csókolna meg, aki nem az igaz szerelme, a herceg meghal. Miközben a szomszédos királyság a legapróbb ürügyet...
Fordította: Boczán Bea
Amikor Ava és Luke egy papírokkal teli rejtélyes dobozt találnak a padláson, egyből kíváncsiak lesznek, milyen titkok lapulhatnak a sorok között. Amint olvasni kezdik a naplóbejegyzéseket,...
Gubacs, a kis manó olyan kíváncsi, mint egy óvodás. Amikor csintalan varázslabdája elgurul, egyből a nyomába ered, és hipp-hopp az erdei állatok élőhelyén találja magát. Körbenéz a róka...
Könyvportál Líra könyv Kiskereskedelem Nagykereskedelem Kiadók Kapcsolat Oldaltérkép ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ
JÁTÉKSZABÁLYZAT