Ifjúsági regények
|
Van egy gyönyörű zsidó legenda, mely szerint Isten azért nem pusztítja el a világot, noha az tele van gonoszsággal, mert az emberi történelem minden pillanatában él a földön harminchat igaz ember - olyan férfiak és nők, akik egyszerűen nem tűrik az igazságtalanságot. Senki sem tudja a nevüket, és ők sem tudják magukról, hogy az igazak közé tartoznak.
Giorgio Perlasca is ilyen Igaz Ember volt. Ebben a fiataloknak szóló regényben megelevenedik a történelem egyik legembertelenebb időszaka: 1944-45. Miközben a szovjet csapatok nyugat felé törnek előre, a fővárosban rekedt zsidókat az éhség és a hideg mellett a német és magyar nácik esztelen támadásai tizedelik. Ekkor egy olasz húskereskedő elhalasztja saját hazautazását azért, hogy annyi embert mentsen meg, amennyit csak tud.Amikor a spanyol nagykövet elhagyja a várost, úgy tűnik, a követség oltalma alatt álló zsidók számára elveszett minden remény. Nincs más hátra, Perlasca megpróbálja megmenteni őket, ehhez azonban egy utolsó, elképesztő, hihetetlenül kockázatos hazugságra van szükség...
Végül 5 200 zsidót sikerült megmentenie. Budapesten.
200 oldal
1990 Ft
|
|
A nevem Winston. Winston Churchill.
Nemes és pedigrés fajtatiszta kandúr vagyok. Pontosabban csak voltam, ugyanis amikor belém csapott a villám, sajnálatos módon testet kellett cserélnem egy 12 éves lánnyal, Kirával.
Azt mondod, hogy ez őrültség? Egyetértek. De ez még nem minden!
Egymás gondolataiban is tudunk olvasni! Tudom, hogy mit forgat a fejében Kira, és ő is tudja, hogy én mit gondolok. Elképesztő, hogy mi minden jár egy ilyen lány fejében! Feláll tőle a hátamon a szőr! Vagyis csak állna, ha lenne rajta.
Most biztosan tudni szeretnéd, hogy ez az egész hogyan lehetséges...Nos, fogalmam sincs! De igazából nem is érdekel! Csak azt az egyet szeretném tudni, hogyan juthatok ki ebből a szorult helyzetből???
Vagy lehet, hogy éppenséggel így tudok majd segíteni Kirának?
232 oldal
2990 Ft
|
|
Emberek, én azt mondom, hogy kaszásnak lenni siralmas
egy dolog! Egyedül kell melózni, a futószalag csak pörög,
közben meg folyton csörög a telefon. Nincs megállás,
be kell gyűjteni a lelkeket, hogy átsegítsük őket
a túlvilágra. Halál uncsi az egész, nekem elhihetitek!
Kevés a szabadnap, a fizetés meg temetni való!
Kész szerencse, hogy megismerkedtem Ottóval és
Emilyvel. Ők ugyan emberek, de nagyon jó arcok!
Együtt harcolunk a gonosz ellen. vagy valami ilyesmi.
Most mindenesetre ki kell derítenünk, ki volt az
a megátalkodott, aki elrabolta Otto háziszellemeit!
Üdv, Harold
(kaszásember 520 éve)
240 oldal
2890 Ft
|
|
12 évesen az élet meglehetősen bonyolult bír lenni. Gondolom, ezt már te is tapasztaltad. Törékeny vállunkon egyedül cipeljük a világ gondjait: problémás korban lévő szülők és kis tesók, hogy csak párat említsek. És ezekre a törékeny vállakra nehezedik még pluszban az iskolatáska súlya. Lássuk be, többnyire ott sincs nyugta az embernek, a tanárok ugyanis igen találékonyak. Pedig annyi érdekes dolog van a világon! Például saját magad, a barátaid, no meg a srácok, hogy csak párat említsek. Ezért írtam meg ezt a kézikönyvet. Arról szól,hogyan élem túl nap mint nap a sulit. 75 jó tanácsból áll... Kicsit soknak találod? Nem csodálom, pedig koránt sem az, ha az ember felkészült akar lenni.
296 oldal
2690 Ft
|
|
Amikor az iskola Tavaszi Karneválján Elle csóksátrat nyit, úgy hozza a sors, hogy az ajka összeforr Noah-éval, és ettől Elle élete fenekestől felfordul. Románcuk azonban korántsem mesébe illő, és Elle joggal tart attól, hogy előbb-utóbb összetörik a szívét... Vajon elnyeri végül Elle a boldogságát?
"Stephenie Meyer 17 éves utódja" -velvet.hu
A Kissing Booth a legnagyobb szenzáció a Wattpad-en: eddig 19 millióan olvasták, és 40 ezren szóltak hozzá. A könyv elnyerte a legnépszerűbb tiniregénynek járó Watty Award-díjat.
304 oldal
2990 Ft
|
|
A kosaras srácok története folytatódik! Valaki felgyújtja Sédar klubját. Nyolcszornyolc, az edző kizártnak tartja, hogy a Sharks csapatának köze legyen a dologhoz. A gyanúsítottak köre azonban egyre bővül, előveszik a játékosokat is: Tunyát, aki mindig különcködik, Levet, aki visszahúzódó és félénk, Grimaszt, aki a legkisebb provokációból is balhét csinál. És ha mindez nem volna elég, Stifti, aki a szép szál Sédar iránti féltékenységét soha sem titkolta, ezúttal Szilviával is összekap.
Ráadásul Porto Vecchio hárompontosakat szóró királynője is eltitkol valamit. A Sharksnak a nagy izgalmak közepette is meg kell őriznie higgadtságát, hogy legyőzhessék a Templomosokat.
212 oldal
1990 Ft
|
|
Stifti egy idegen városkába költözik, ahol megismerkedik Tunyával, akivel egy szempillantás alatt össze is barátkoznak. Új barátjának és a Sharks kosárlabdacsapatának köszönhetően megtanulja az égi horogdobást, beleszeret egy lányba, aki a világ legjobb hárompontosait dobja, és rájön arra is, hogy mit jelent az igazi barátság.
Mert a kosarazásban mindenki egyenlő, nincsenek különbségek, nem fontos, ki honnan származik, vagy hogy milyen színű a bőre.
216 oldal
1990 Ft
|
|
,,Miért beszél mindenki arról, hogy pillangók repdesnek a hasában, amikor szerelmes? Én valami teljesen mást érzek: inkább úgy tűnik, mintha egy rinocérosz, vagy nem is, mintha egy egész csorda rinocérosz kergetőzne a testemben. A trappolásuk sem épp kellemes - teljesen felforgatnak maguk körül minden érzést, és nem tudok miattuk semmi másra gondolni, csak rád."
Lea életében először szerelmes. De hogy szólítsa meg a fiút? Úgy dönt, belekezd a világtörténelem leghosszabb és valószínűleg legkínosabb szerelmes levelének megírásába, ami SOHA, SOHA, de nem kerülhet Jan kezébe...
256 oldal
2990 Ft
|
|
|
|
Fordította: Sermann Eszter
,,Harminc naplemente elég volt, hogy őrülten beléd szeressek."
Nikki Bali szomszédságában, egy mesés szigeten született és nőtt fel. Állatorvos és jógaoktató.
Alex egy igazi brit szoknyavadász,...
|
|
Fordította: Hermann Alexandra
Channari arcát egy démonboszorkány gonosz átka elcsúfította. Vanna az egyetlen ember, akiben megbízhat, mert tudja, hogy nővére nem szörnyszülött, és teljes szívéből szereti. Ők ketten...
|
|